Miután hőseink cafatokra szabdalták a galád megszállottat, nyomozni kezdtek motivációinak felderítése érdekében. Thaddeus, mivel nem érezte magát biztonságban, meglátogatta a Ház fegyvertárát, és meghökkentő tűzerőt, valamint – a család anyagi helyzetére roppant kényes fegyvertáros legnagyobb bánatára – komplett hadseregek kiirtására elegendő muníciót vételezett. Eközben a többiek gőzerővel dolgoztak az ügyön.
Hack – hogy addig se kavarjon diplomáciai szarvihart – a jelentés leadásának nemes feladatát vállalta magára (Mercia reakciója: “Császár! Azonnal vizsgáljanak ki mindent!”… kösz), míg Max utánanézett az elhunyt idegbeteg – bizonyos Flavion Kaspar – személyes anyagainak az adattárban.
Hőseink ügyködését azonban egy ügybuzgó adeptus szakította félbe, közölvén, hogy sikerült bejutniuk Flavion szobájába, így a helyszíni szemle lehetősége nyitva áll a Field nyomozóiroda szabadúszó rendőrei számára. Hack elszaladt Wolf Trantor úrért, hogy vizsgálja meg a szoba pszí-lenyomatát, míg a többiek nyomok után kutattak. Ezekből kettőt találtak: egy, a család történetére nézvést meglehetősen leleplező információkat, valamint némi idegbeteg hablatyolást tartalmazó naplót, továbbá egy igen ügyetlenül elhelyezett, bűnjelként funkcionáló hand cannont. Miután Thaddeus sikertelenül próbálta megzsarolni a napló démonimádattal foglalkozó fejezeteinek világra hozatalával Wolf Trantort, a parti inkább hasznosan töltötte idejét, és a felbukkanó nyomok után indult.
Thaddeus jelentette a találtakat, Mercia izgi kardiovaszkuláris megbetegedéseinek kialakulási kockázatát ezzel az egekbe emelve, míg a többiek a fegyver eredetének néztek utána. Kiderült, hogy a hand cannonnal az elmúlt időben nem lőttek, valamint, hogy kevéssel Flavion őrjöngése előtt vette ki Kaltos egyik testőre. Mivel a fegyver eredetileg nem Flavion tulajdonában volt, Max egy megfigyelő-szervitort meghackelve kiderítette… a nagy semmit. (Illetve, hogy a szervitor memóriájának ideje alatt nem csempésztek be semmit Flavion lakosztályába).
Hőseink nagyon ravasz csellel Wolfot közvetítőnek használva bevitték a testőrt kihallgatásra, s némi, ilyenkor kötelező faszmutogatást követően rávették a kooperációra. Kár, hogy ravaszságuk arra már nem terjedt ki, hogy észleljék a testőr hazugságait, aki így csúnyán megvezette őket, s csak Hack brilliáns logikai érzékének köszönhetően sikerült pár óra múlva rádöbbenniük, hol hibádzik az illető sztorija. A felelősségre vonás azonban egy ideig váratott még magára, ugyanis a kevéssé kooperatív rab készségesen rossz irányba terelte hőseinket, akik így inkább azzal a – Grim nevű – testőrrel kezdtek foglalkozni, aki az Iocanthos-gyilkosság idején őrizte Kaltost, valamint az egyik élemedett korú takarítónővel, aki – elviekben – a nevezett hand cannont lopta el foglyuktól.
Míg Max Grimre várt, hogy kihallgassa, Thaddeus felkereste az öregasszonyt, meggyőződött róla, hogy nem lopott el semmit, és beszervezte informátornak, majd kihallgatta Noviát a zenedobozra került immatériumi befolyás ügyében. Mivel igen aggasztó dolgokat hallott (sötét álmokról, a tökéletesség keresésének monomániás vágyáról, valamint egyfajta “kaparászásról” a hölgy “fejének belsejéből”), Wolf elé cipelte őt, aki azonnal parancsot adott Novia, a többi prosti, valamint Kaltos 24 órás megfigyelésére. A szükséges embereket ő biztosítja (mint a későbbiekben kiderült, Thaddeus szerencsétlenkedésének köszönhetően ez csak félig volt igaz, de segond.) Ezzel egyidejűleg ellátta hőseinket egy kommunikátorral is (melynek nagy előnye, hogy ki lehet kapcsolni, amit az ajtón a kaland előrehaladtával egyre rövidebb időközönként dörömbölő JK-kal nem lehet megtenni).
Mire ezekkel végzett, Max is rátalált emberére (pontosabban lejárt a testőr munkaideje, így meglephették őt annak szállásán a takarítótól szerzett kulcs révén). Az illető jóval készségesebbnek bizonyult, mint előző kollégája, így relatíve gyorsan és kevéssé fájdalmas metódusok alkalmazása árán is megeredt a nyelve. Sok értelmes információt sajna nem sikerült belőle kihúzni (leszámítva, hogy a töketlen barma hagyta ámokfutni Kaltost az Iocanthos-gyilkosság éjjelén), de legalább nem hazudott hőseink képébe. (Bár, ki tudja…)
Ezt követően jött el az idő a korábbi hazugságok tisztázására. Sajnos a kérdezősködés közben az indulatok kissé elszabadultak, így a hűséges testőr sajnálatos módon jobb karját – és ezzel megélhetését – vesztette. Szerencsére azonban az Akolitusok relatíve sértetlenül vészelték át e vészterhes órákat. Információ azonban továbbra sem jutott hőseinkhez, ugyanis az illető nem volt beszédképes állapotban (karjának elvesztése túl érzékenyen érintette ahhoz, hogy sikolyokon és hörgéseken kívül bármi értelmeset ki lehessen belőle szedni.)
Mindeközben hőseink arra is időt szakítottak, hogy egy adeptus segítségét kérjék a család szennyesében való turkáláshoz (értsd: ősi iratok közt további démonidézés nyomainak keresése).
Lőn este, s reggel, s második nap. És látá a Császár, hogy ez jó, hisz a nyomozás halad.
Hacket kora reggel heves dörömbölés ébresztette: megérkezett az adeptus. Ő jó irányba igazította, majd visszafeküdt.
Thaddeust reggel az órája ébresztette, de ő megoldotta a problémát, és tovább aludt. Pár perccel később Wolf szólt, hogy megjöttek a megfigyelők – hárman, hiszen a nyomozó urak kapacitásából futja a célszemélyek megfigyelésére (nem futotta). Thaddeus kelletlenül bár, de közölte, hogy még három ember kell, majd parancsba adta a többieknek a legfontosabb célszemélyek megfigyelését.
Ezt követően hőseink a kevésbé fontos hármas megfigyelésével töltötték idejüket.
Mindez Max zseniális ötletével kezdődött, aki rájött, hogy ha bezárja a célszemélyt, sokkal egyszerűbb lesz megfigyelnie. Így is tett, a hölgy azonban heves rémületében hívta a biztonságiakat, akik gyorsan kiszabadították, egyidejűleg Maxet felelősségre vonva, és ezzel lehetetlenné téve számára a további megfigyelést.
Thaddeus is kitett magáért, aki jelvényét büszkén viselve igyekezett “feltűnés nélkül” követni célpontját – kevés sikerrel. Hálistennek a művésznő nagyon el volt merülve privát kis álomvilágában, így nem tűnt fel neki semmi különös.
A későbbiekben az egész démonimádó kis kultusz egy helyi kis kocsmában gyűlt össze. Hőseink (jelenlévő hőseink) eleinte csak messziről, majd hallótávolságon belülről követték az események folyását. A beszélgetést kihallgatva fény derült rá, hogy egy bizonyos Walperga nevű nőre várnak, akivel Kaltos ismerkedett meg, és látszólag tökéletesség-mániájának teljes kielégítésére alkalmas a hölgy.
Ez a boldog állapot azonban csak addig tarthatott, míg egy helyi Kaspar-házi milicista nem közölte, hogy Max mibe keverte magát. Hack előrelátó módon már a milicista felbukkanásakor feltűnés nélkül távozott, míg Thaddeus – nem akarván feladni a megfigyelést – inkább meghívatta magát a szomszéd asztaltársasághoz, hogy “személyesen a művésznővel tárgyalják meg a problémát”. A nap további része az ingyen sör és kellemes társalgás jegyében telt (Kaltos fenyegető pillantásaitól eltekintve.)
Sajnos azonban eljött a távozás pillanata is, és mivel igen kínos lett volna e körülmények közt a megfigyelést tovább folytatni, Thaddeus inkább Max kiszabadítása mellett döntött, mely némi kulturált eszmecserét követően lehetővé vált. (Hack ez idő alatt ki tudja, hol járt.) Hazafelé menet mindketten észrevettek egy Walpergára megdöbbentően emlékeztető sziluettet, de eltűnt, mielőtt bármit tehettek volna.
A Kaspar-kúriában az Akolitusok a lassan magához térő testőrt vették kezelésbe, aki karcsonkjának némi piszkálgatását követően igen készségesen elmondott mindent. Beismerő vallomását hőseink élő adásban közvetítették Wolf számára.
Este.
Másnap Thaddeust egy meghívó fogadta Kaltostól, hogy csatlakozzék hozzá, remek társaságával emelve hatuk (hetük, mert ekkor már Walperga is velük volt) összejövetelének fényét. Hősünk Wolffal és a többi Akolitussal való rövid tanácskozást követően úgy döntött, elfogadja a meghívást, de a többiekkel együtt állig felfegyverzetten állított be a helységbe. Ekkor azonban a rendszer automatikusan lezárta az ajtókat, melyen még Max sem tudott segíteni.
Némi látszólag kellemes beszélgetést és italozást követően Kaltos hőseink életére tört, akik viszonzásul kivégezték testőreit, őt magát pedig a szőnyeg felhasogatott darabjaival megkötözték.
Ekkor azonban Walperga felfedte valódi alakját, ami – nahát-nahát – egy démon volt. Az Akolitusok némi Épelme-veszteség árán azonban hősiesen kitartottak (eközben mintegy mellékesen lemészárolva a hárem jelenlevő tagjai közül hármat), amíg Wolf felmentő seregként be nem lovagolt, és vissza nem űzte a rémet oda, ahonnan jött.
Ezt követően hálálkodás és loot.
